„Vajha Moldvának is kies parlagjai,
A’ Meddig terjednek a’ Pontus habjai,
Magyar Koronánknak árnyékába menne,
S a’ Tsángó Magyar is Polgártársunk lenne!!!”
Az önellátó Piposz Tanya
A Gyimesek felé vettük irányunkat. Újra szeltük át a kilométereket egészen Bükklokig. Ahol az útról letérve, mintegy 4 km-en át, a hegyek aljában, szűk földutcában zötykölődtünk. Ez a rázkódás senkit sem zavart, hiszen a látványtól észre sem vettük, szemet és lelket gyönyörködtető, szívünket nyugtató érzéssel töltötte be a haragoszöld fenyvesekkel, messze kéklő hegyekkel körbezárt kis falu.
A csend, a tiszta hegyi levegő és a táj megindító szépsége mellé természetesen egy nagy tehéncsorda is utunkat szelte, ahol teljes természetességgel megvártuk, míg ők továbbállnak és átadják a gépeknek a valójában ő általuk birtokolt, szűk kis utat.
Mikor elértük ebédtájban a Piposz Birtokot, a házigazda, mint igazi csángó magyar módjára, még ebéd előtt egy welcome pálinkával várt minket, ami azonnal felmelegítette áthűlt testünket egy ilyen hosszú út után.
A Piposz Birtok mintegy 100 hektáron terül el. Erdély, s azon belül is Székelyföld természeti kincseinek világát fedezhetjük fel egy csapásra: dombok, hegyek, rétek, nádasok, források és sziklák együttes látványával gazdagítja a felejthetetlen utazást.
Nyáron napsütötte dús legelők, kaszálók, zöld bársonnyal borított hegyek és dombok várják az idelátogatókat, és számtalan kristálytiszta vizű forrás vidám csobogása zenél fülükbe, míg télen a csendes békés, vastag fehér hótakaróval borított táj és fenyvesek látványa varázsol el mindenkit.
E birtokon megismerkedhettünk a hagyományos állattenyésztés szépségeivel, a pásztorok munkájával, bárányok és kecskék között fedeztük fel az élővilág emberközeli pillanatait, és nem utolsó sorban tapasztalhattuk meg ismét azt a féle vendégszeretetet, amit ma már Magyarországon csak kicsiny falvak idős lakosaitól kaphatunk, mi gyermekkorom legkedvesebb emlékeiből mai napig a szívem egyik legmélyebb szegletében rejtőzik.
