Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](/kep/730x400/19793.jpg)
A falubéli asszonyok a múlt században kezdtek el a házaikra virágmintákat festeni. Pontosan nem tudni, hogy mikor és miért kezdődött a hagyomány, de valószínű, hogy a házakon található hibákat illetve a kályhák miatt keletkezett koromfoltokat akarták elfedni a virágmotívumokkal. Egy idő után már nemcsak a házakra festettek virágmintákat, hanem ahová csak lehetett: kerítésekre, kapukra, hordókra, oszlopokra, hidakra, padokra, kutyaólakra, kútgyűrűkre, vödrökre, stb.
Zalipie-ben nagyon gyorsan elterjedt ez a szokás, így 1948 óta minden évben megrendeznek egy versenyt, amelyen a helyi festők mérettetik meg magukat az alkotásaikkal. Korábban csak nők vettek részt ezen a versenyen, de egyre gyakoribb, hogy férfiak is versenybe szállnak festményeikkel.
A falu egyik lakója, Felicja Curyłowa (1904 – 1974) nagy virágrajongó volt; házának szinte minden felületét virágmotívumokkal díszítette ki. Halála után a házát átalakították múzeummá, hogy mindenki gyönyörködhessen lenyűgöző alkotásaiban. Habár a festmények nem a turisták miatt készültek, egyre többen látogatnak el a kis faluba, hogy megtekinthessék a virágos alkotásokat.
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/5993734259_de835e8868_b.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/house_of_painters_in_zalipie.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-19.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/5993735133_0e2985f2b7_b.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-11.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie_poland_painted_village_flowers_15.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-30.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-15.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-14.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-23.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-18.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/bor__t__2.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-21.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-28.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-7.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie_poland_painted_village_flowers_11.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-3.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/bor__t__.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie_poland_painted_village_flowers_9.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-12.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-26.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-10.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/3512720161_f0747b7a74_b.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-6.jpg)
![Zalipie, a virágba borult lengyel falu Zalipie egy kis falu, amely Lengyelország délkeleti részén található. A barátságos hangulatú falucska házait kívül-belül gyönyörű virágmotívumok díszítik. Ez a hagyomány már több mint 100 éve létezik ebben a faluban.](upload/gallery/archiv/Zalipie/zalipie-29.jpg)