ELŐTTE
Kívülről ugyani nincs túl sok kivetni való a házban – talán egyedül a halvány rózsaszín árnyalata. Ezen kívül a kert rendezett és jól karban tartott.
>>> Lapozz és nézd meg, milyen lett a felújítás után! >>>

UTÁNA
A felújítás során a ház egy kellemes, tört fehér árnyalatot kapott a rózsaszín helyett. A tetőt mediterrán stílusúra cserélték, az ablakok pedig egy sötétebb kontrasztot kaptak, redőnyökkel és csatornákkal együtt.

ELŐTTE – folyosó
A folyosó sötét volt és nagyon kicsinek, szűkösnek látszott. Elég nyomasztó hatású…

UTÁNA – folyosó
A felújítás során lecserélték az ajtót üvegesre, illetve beépítettek plusz egy ablakot is – így sokkal több fény árad be a helyiségbe.

ELŐTTE – nappali
A nappali sem volt a leghangulatosabb – a két tároló közé betett kandalló aránytalannak tűnik, így felbontja helyiség méret arányait. Nem beszélve arról, hogy ez a helyiség is rendkívül sötét.

ELŐTTE – konyha
A konyha már átesett egy átalakításon, ugyanis nagyon sötét színe volt az egésznek. A sötét konyhabútor még komorabbá tette a helyiséget. A későbbi, kék színű konyhabútor már jobb választás volt, ám még mindig nem az igazi.

UTÁNA – konyha
Végül itt is sikerült megtalálniuk a tökéletes összhangot – fehér konyhabútor, sötét barna konyhaszigettel kiegyensúlyozva és sok-sok fénylő, fémes kiegészítővel feldobva, melyeknek csillogása még több fényt ad.

ELŐTTE – hálószoba
A hálószoba olyan volt, mintha egyáltalán nem foglalkoztak volna soha vele, hiszen még csak egy sötétítő sem volt a helyiségben…

UTÁNA – hálószoba
Függönnyel, sötétítővel és egy kellemes ágytakaróval azért már mindjárt más, ugye?

UTÁNA – nappali
A felújítás során ez a helyiség is kapott egy nagyobb ablakot – így rögtön világosabb is lett a helyiség. A komor színeket 18. századi stílusú márványra cserélték – a berendezés pedig nagyon előkelő és elegáns lett. Nem csak egy, hanem több világító test is helyet kapott a szobában.