A legizgalmasabb, legérdekesebb várak története Magyarországon

 

Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll. A vár Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne.

Az esztergomi Várhegy királyi palotájának építését Géza fejedelem kezdte el a 10. század utolsó harmadában. Munkáját fia I. István folytatta, melynek eredményeképpen a 11. század első évtizedében a vár a király legfontosabb székhelyévé vált.

 

A ma is látható lakóépületeket Árpád-házi III. Béla király parancsára emelték külhoni építőmesterek, ezzel kialakult a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye, központjában a sokszögletű lakótoronnyal és gyönyörű várkápolnával, melytől északi irányban egy kisebb dombon emelkedik a Szent Adalbert székesegyház. Első jelentősebb ostromát az 1241-1242-es tatárjárás idején szenvedte el, de míg a királyi várost elfoglalták és feldúlták, addig a kővárral nem boldogultak, azt sikerrel védték meg a spanyol származású Simon ispán és fegyveresei. A 13. század második felében már az egész Várhegyet az esztergomi érsek birtokolta, aki óriási hatalmának tudatában többször az uralkodóval is szembeszállt. A 14. század elején a felvidéki vármegyéket uraló Csák Máté pusztította az érsekség birtokait, míg a cseh származású Vencel király csapatai el is foglalták. Anjou Károly uralkodása idején indult meg Esztergom virágzása, a dúsgazdag érsekség jelentős építkezéseket végzett a Várhegyen. Virágzásának csúcspontját a reneszánsz műveltségű Vitéz János érseksége jelentette, amikor a folyó felőli oldalon az ebédlőpalota megépült, valamint az akkoriban európai hírű függőkert a várhegy Duna felőli oldalán, a kert megmaradt teraszai még ma is jól láthatóak a hegyoldalban.

 

A 16. században már a hódító török árnyéka vetődött az esztergomi érsek székhelyére, I. Szulejmán török szultán serege 1543-ban megostromolta és elfoglalta. A török megszállás idején fokozatosan dőltek romba a középkori magyar építészet remekműveiként számon tartott székesegyház és palotarészek. A Habsburg hadvezetés többször is elfoglalta, de az Oszmán Birodalom katonái ismételten visszavették a Buda körüli végvárrendszerük kiemelkedően fontos bázisát.

1594-es ostrománál esett el Balassi Bálint, a korszak legjelentősebb reneszánsz költője.1595-ben Mansfeld Károly parancsnoksága alatt álló keresztény seregek visszafoglalták a várat 10 évre, majd ismét török kézbe került.

 

A „pogány” hatalmából véglegesen csak 1683 őszén szabadította fel Sobieski János lengyel király seregével, az ő emléktábláját a Duna menti Vízivárosban láthatjuk. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban történt az utolsó katonai esemény, amikor rövid ideig a felkelők tartották hatalmukban a várat.

A 18. században fokozatosan lebontották védőműveit, majd 1869-re elkészült a régebbi templom helyén a monumentális méretű Bazilika. Az egykori királyi székhely múltjának feltárását az 1930-as esztendőkben kezdték meg. 2000-ben a vár egyes részeit teljesen újjáépítették, és megkezdték a freskók feltárását, felújítását. 2008-ban, a Reneszánsz év keretében a vár déli pontján egy új tornyot építettek fel, ami a 2007-ben a vármúzeumban talált Sandro Botticelli-freskót, és a Vitéz János studiolóját védi a beázástól. A „Fehér torony” átadása, és egy Vitéz János emléktábla leleplezése 2009. május 13-án történt.

 

 

Boldogkő várának romjai a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, egy távolról is jól látható sziklaszirten állnak. Azon kőváraink közé tartozik, melyet tatárjárás után emeltek Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére, a környező vidék Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán vagy családjának egyik tagja.

 

A néphit szerint a vár története a következő: a muhi csata után IV. Bélának menekülni kellett a tatárok elől. Menekülése során betért Aszaló községbe, ahol csak egy embert talált, egy öreg Bodó nevű koldust, aki a király aszaló mestere volt és személyesen is ismerte a királyt mivel többször is vitt neki Budára aszalt gyümölcsöt. Mikor megtudta, hogy a király a tatárok elől menekül megígérte neki, hogy elbújtatja; jobbágy ruhát adott rá és elbújtatta egy pincében. Két nap múlva meg is érkeztek a tatárok, de Bodó süketnek tettette magát. A tatár vezér kérdezgette az öreget, de az folyton félrebeszélt, megunták és ott hagyták Bodót. IV. Béla megköszönte Bodónak a segítséget és a tőle kapott lovon tovább állt. Mikor a tatárok elhagyták Magyarországot és a király visszatért, Bodó Hét szekér aszalt gyümölcsöt vitt fel Budára a királynak, a szekerek bakjaira hét lányát ültette (Bodó tündérei). A király Bodó jóságáért birtokokat adományozott Bodónak (neked adom Aszaló és Bodolló községeket, valamint a környéküket, fel egészen a Zempléni hegyekig), de feltételeket szabott Bodónak; várat kell építenie 5 év alatt, mellyel megvédheti a környéket. Mikor lányai megtudták a feltételeket, azt találták ki, hogy csak ahhoz a férfihoz mennek feleségül, akik legalább egy évig építik nekik a várat. Bodó megkérte a királyt, hogy hosszabbítsa meg az öt évet még kettővel. Ezután a Bodó lányok Budára voltak hivatalosak egy bálba, ahol meg is kérték kezüket és a vár építésbe is beleegyeztek. Nem sokkal később a másik négy lányt is feleségül kérték. A hét év alatt fel is épült a vár, amit kezdetben Bodókőnek hívtak. Később a várban tartották meg mind a hét lány esküvőjét egyszerre, IV. Béla király kérésére. IV. Béla így szólt az esküvő után: "E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt volt a legboldogabb!"