Az elkészítéshez több színű falfestékre, ecsetekre vagy kisebb hengerekre lesz szükségünk és némi fantáziára a minta felrajzolásához. Érdemes egyrétegű falfestéket választanunk, ezzel spórolhatunk a munkaidőn, illetve az esetleges sablon is csak egyszer kell „áztatni”, illetve így csökkenthetjük az átfolyások és javítások szükségességét.
A hullám mintákat a bátrabbak szabad kézzel is felrajzolhatják (előre a csúcspontok helyét mérjük ki) vagy nagyobb kartonpapírból, sablonból átrajzolhatjuk a mintát, amit akár maszkolószalaggal is rögzíthetünk a kivitelezés idejére. Sajnos a kanyargós minták esetében a maszkolószalag tűnik jó megoldásnak, mert az egyenes akár merevebb szalag nem hajlítható kedvünk szerint. Az is lehet egy elképzelés, hogy a hullámok nagysága, távolsága nem lesz szabályos, ez esetben teljesen szabadon tervezhetjük a mintát.
Ami a színeket illeti érdemes próbafestést végezni, hogy a kiválasztott árnyalatok hogyan mutatnak egymás mellett melyik lesz hangsúlyosabb egymás mellett.
Ha kész a minta, akkor jöhet a festés. Érdemes a világosabb árnyalatokkal kezdeni majd jöhetnek a sötétebb, erősebb színek. Száradás után pici i (akár hobbiecsettel) javíthatjuk az átfolyásokat, apróbb hibákat.
További ötletek képeken:
Podmaniczki Attila
Szobafestő-mázoló
Online Tanácsadó
Még több kreatív ötlet, hasznos tanács: Csináld magad közösség a Facebookon
![Hullámos fal A hosszú, keskeny előszobák örök gondot okoznak a maguk sötét és rideg adottságaikkal. Íme egy remek ötlet arra, hogyan dobjunk fel egy ilyen helyiséget. Ez a színes, hullámos fal nem csak előtérben, de térelválasztó falon is remekül mutat.](upload/gallery/archiv/hullámos fal/wavy-textures-for-walls-at-fireplace-of-modern-media-room.jpg)
![Hullámos fal A hosszú, keskeny előszobák örök gondot okoznak a maguk sötét és rideg adottságaikkal. Íme egy remek ötlet arra, hogyan dobjunk fel egy ilyen helyiséget. Ez a színes, hullámos fal nem csak előtérben, de térelválasztó falon is remekül mutat.](upload/gallery/archiv/hullámos fal/stripes-walls-floor-modern-interior-design-ideas-14.jpg)
![Hullámos fal A hosszú, keskeny előszobák örök gondot okoznak a maguk sötét és rideg adottságaikkal. Íme egy remek ötlet arra, hogyan dobjunk fel egy ilyen helyiséget. Ez a színes, hullámos fal nem csak előtérben, de térelválasztó falon is remekül mutat.](upload/gallery/archiv/hullámos fal/wavy-painted-stripe-walls.jpg)
![Hullámos fal A hosszú, keskeny előszobák örök gondot okoznak a maguk sötét és rideg adottságaikkal. Íme egy remek ötlet arra, hogyan dobjunk fel egy ilyen helyiséget. Ez a színes, hullámos fal nem csak előtérben, de térelválasztó falon is remekül mutat.](upload/gallery/archiv/hullámos fal/Wall-Stripes-Painting-for-Modern-Home-Interior1.jpg)
![Hullámos fal A hosszú, keskeny előszobák örök gondot okoznak a maguk sötét és rideg adottságaikkal. Íme egy remek ötlet arra, hogyan dobjunk fel egy ilyen helyiséget. Ez a színes, hullámos fal nem csak előtérben, de térelválasztó falon is remekül mutat.](upload/gallery/archiv/hullámos fal/wavy-painted-stripes-on-wall.jpg)
Forrás: Kép forrása: allthingflour.blogspot.hu