notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.További részletek itt!

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

hirdetes

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Laszli Adrienn - Fehér Adrienn

Fürdőszoba felújításra kaptunk megbízást. Feladatunk a tervezés, majd a választott terv kivitelezése volt. 3 koncepciót álmodtunk a kedves megbízónknak, majd kidolgoztuk és megvalósítottuk azt, amelyikbe beleszeretett. Mindent lecseréltünk, egyedül a mosógép maradt meg a régi fürdőszobából, szerencsére. Az elvárás szerint egy hangulatos, a lakás többi részéhez is illeszkedő fürdő született, masszázs káddal és elegendő tároló mennyiséggel. Mivel a zöld szín a lakás többi pontján is megjelenik, ezért itt is szerepet kapott. Nézzük képekben.

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Innen indultunk. Nem volt megfelelően rendszerezve a tárolás, kisebb káosz uralkodott inkább a helyiségen, túl sok minden volt elől, mivel nem volt helye, és ezzel még inkább a zsúfoltság érzésést növelte. Nem az a tér volt, amire ránézve a nyugalom és kiegyensúlyozottság ragadna el bennünket. Emelett pedig természetesen a megjelenés az, ami egyáltalán nem illet a fiatal hölgy megbízónk személyiségéhez és stílusához, így hozzá igazítottuk.

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Először is született egy javaslat az új elrendezésre. Az alaprajzokon látszik, hogy áthelyeztük a mosógépet a másik oldalra és bútorba építettük. Így a mosdónak több helye maradt és a fürdőbe belépve nem rögtön a mosógéppel kellett farkasszemet néznünk, hanem egy sokkal esztétikusabb látványt nyújtó mosdó fallal. A tulajdonos egy két személyes masszázs kádat szeretett volna, és bár ez több helyet igényelt a fürdőből alapterületéből, de még így is teljes értékűen használható.

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

 

  

 

 

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Nem szerettük volna az egész fürdőt körbecsempézni, az az idő már elmúlt. Szabadon hagytunk falakat bizonyos részeken, ahol nem éri közvetlenül víz és csak festettük őket. A burkoláshoz egy különleges 3D hatású fali lapot választottunk és a hozzá illeszkedő fehér padlólapot. Mivel a fürdőszoba természetes fényt nem kap, ezért mindenképp világos padlóban gondolkodtunk.

hirdetes

A látványtervek után kidolgoztuk a bútorrajzokat, és összeállítottuk a teljes berendezési konszignációt. A bútorrajzokból egy részlet látható a képen, mely alapján az asztalos legyártja a tervezett bútort, kiszállítja és szereli.

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

A felső kép pontosan azt szemléltei, hogy mi köszönhető a 3D terveknek. Minden részletét előre megtervezhetjük és bemutathatjuk, ma már ez a tervezés során alapkövetelmény.

A fürdőszobába keskeny mosdópult került, mivel a beugró fal mélysége nem engedett több helyet, de egy gyönyörű asszimetrikus mosdóval és a hozzá választott Kludi Balance csapteleppel áthidaltuk ezt a méretbeli problémát. A mosdószekrény végig fiókos, csillapított záródással, vagyis szépen behúzza magát miután lazán meglöktük. A középső fiók is használható, mivel a fiók belső osztása U alakú, ahol van hely a szifonnak  és nem pazaroltunk el egy teljes fióknyi helyet a tárolás elől. 

hirdetes

A wc tartályt természetesen beépítetteük, és egy épített falfülkével valamint megvilágított (mű) növény dekorációval tettük hangulatosabbá az összhatást. 

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

 

 

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Mivel ajtót nem szerettünk volna cserélni, ezért igyekeztünk az ajtó színéhez és anyagához is passzoló bútorszínt választani. 

A hullám mintás fali lapot használtuk a geberit feletti falfülke burkolásánál is, amit pontosan a burkolat nélkül hagyott homogén festett fal hangsúlyoz ki a legjobban.

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

A mosógépet tehát áthelyeztük a szemben lévő oldalra és a bútorba beépítve kapott helyett, mellette egy rejtett szennyestárolóval és egy magas szekrénnyel, ahova a felmosó vödör és a felmosó rúd is kényelmesen elfér a tisztítószerekkel együtt. 

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

 

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

 

Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

Látványos fürdőszoba átalakulás képekben!

 

   Tervezés és kivitelezés: AUDREY'S Design Office

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Lakberendezési szakszótár

Szódabikarbóna

A nátrium-hidrogénkarbonát (nátrium-bikarbóna, régiesen kettedszénsavas szikeny vagy köznapi... Tovább

Esküvő helyszín Budapesten

Az esküvő esetében is mint bármely rendezvénynél, a tökéletes helyszín megtalálása... Tovább

Tovább a lexikonra
Lakásfelújítás