Így alakítsd ki dolgozószobádat a feng shui szerint – szuper tippeket mutatunk

TK, NA

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

YouTube

Gyakran rendezik be az emberek otthonukat a feng shui szerint – ez pedig éppen annyira fontos lehet irodádban, dolgozószobádban is, mint a lakás többi pontján, hiszen azokban a szobákban éppen annyi időt töltesz, mint például hálószobádban. Mostani cikkünkben szuper tippeket mutatunk, hogyan csempéssz bele ezekbe a helyiségekbe egy kis feng shuit!

Amennyiben hiszel a feng shui erejében, ezek a szuper tippek képesek lehetnek sokkal produktívabbá tenni munkád kapcsán – ha pedig nem, akkor is érdemes őket megfogadnod, ugyanis ezzel kialakíthatsz egy rendszert szobádban. Utóbbi esetben pedig mindenki tudja, hogy egy rendezett helyiségben sokkal könnyebben megy a munka, mint a káoszban. Tehát egy biztos – minden esetben ezek az ötletek csak segíteni fognak.


Alakítsd ki a rendszert az alapoktól


A feng shui alapja a rend, így ezt semmiféleképpen sem tudod majd elkerülni környezetedből. Dolgozó szobádat úgy érdemes kialakítani, hogy a feng shuit egészen az alapoktól kezdődően végig nézzük – ehhez pedig rendkívül fontos, hogy megfelelő rendet tarts magad körül, na uralkodjon el a káosz dolgozódban.

hirdetes


Emellett ugyanakkor más szempontok is alapvető dolgoknak számítanak – ilyen példának okáért. hogy milyen minőségű a szoba fénye és levegője. Az is fontos lehet, hogy megnézd milyen tárgy az, amit először meglátsz a helyiségbe lépve. 

 

 

 

 

 

 


hirdetes
Abban az esetben, ha ezekre az alappontokra odafigyelsz, máris rengeteget segítettél környezetednek.


Az éles sarkak


Ahogy a dolgozószobában leülsz és elkezded a mindennapjaidban kötelező jellegű dolgozást, érdemes megfigyelned, hogy van-e a szobában olyan feléd mutató hegyes, éles tárgy – ezek ugyanis negatív hatással lehetnek életedre.


Fontos tehát, hogy nézd át a helyiséget, miután rendet raktál. Abban az esetben, ha mutat feléd benne bármilyen éles sarok, akkor azt érdemes eltüntetned. Ezzel kapcsolatban az lehet a legjobb megoldás, ha elviszed a szobából, viszont, ha erre nincs lehetőséges, akkor csak arra figyelj, hogy ne Rád mutassanak majd élükkel vagy hegyükkel.

 

 

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Dekoráció Egészséges életmód Feng Shui Kiegészítők

Lakberendezési szakszótár

Takarító Budapest

Takarító Budapest bármely kerületében, ha nincs időnk a... Tovább

Párnafa

Nem egy olcsó mulatság egy szép, jó minőségű teraszburkolat, ezért jogosan várhatjuk el,... Tovább

Tovább a lexikonra