Egy kiváló program Budapesten: csónakázz Te is a Városligetben!

CsN

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

YouTube

Alig vártuk már, hogy végre elfújja a szél a rossz időt, és helyette az igazi tavasz győzedelmeskedjen. Mivel végre valahára ez is megtörtént, így most már semmi akadálya, hogy felkerekedjünk és elmenjünk a Városligetbe, ahol annyi a látnivaló, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és tavasztól már a csónakázás is megoldható.

Régen csak és kizárólag műjégpálya volt, de már egy jó ideje csónakázótó is. Ezt persze a családok és a párok is előszeretettel használják ki, hiszen mi sem esik jobban egy kellemes délutánon, mint a Városligetben ringatózni. És ha már ott vagyunk, nyilván nem hagyjuk ki a többi látnivalót sem – legalább is egy részét, melyre jut időnk.

 

A Ligetben anno még két jégpálya volt (az 1880-s években), egy a tavon, és egy kisegítő pálya a fenti helyszínen. Az ott felhúzott pavilon Hofhauser Antal tervei szerint készült még 1887-ben, és 1902-ig maradt is.

 

A Városligeti tavat már az 1830-s évektől használták a gyerekek és a felnőttek csúszkálásra. Hagyományos értelemben vett korcsolyázásról ugyanakkor még nem beszélhetünk, hiszen ez a sporteszköz akkoriban még nem terjedt el idehaza.

 

Az 1901-1902-es esztendőkben az enyhe tél miatt a pályát egyikét sem tudták megnyitni, viszont biztossá vált, hogy a korcsolyázás biztosítása érdekében csökkenteni kell a tó vízének mélységét, vagyis nem ártana rövid időn belül megemelni a tó fenekét, majd le is betonozni.

hirdetes

És hogy mi lett a végeredmény? Az csarnok előtti 8000 m2-es betonpálya. 1904-ben már jeges mikulásünnepségeket rendeztek, ezt pedig egymást követték a különböző táncrendezvények és jégünnepélyek a műjégpályán.

 

hirdetes

Ha mindezt eddig nem tudtátok volna, most már sok-sok információval lehettetek gazdagabbak a műjégpályát illetően, mely ugye most már átalakult csónakázótóvá. Többféle csónak közül lehet választani, mely – ha gyerekekkel mentek – biztosan komoly gondolkodásra késztet majd benneteket, hiszen a lurkók biztosan azt szeretnék majd, amelyiket éppen valaki más használja.

 

Visszatérve a tó (vagy műjégpálya) múltjára a II. világháborús bombázások ezt sem kímélték, és ennek következményeként súlyos károkat szenvedett az épület északi része. 1945-ben már nem lehetett használni, ezért később komoly nehézségek árán újjáépítették.

 

 

Később még egyszer renoválták, ez pedig azt jelentette, hogy az addig 300 m-es pályát 400 m-es standardpályává bővítették, ugyanis ez volt a gyorskorcsolya-versenyek rendezésének egyik alapkövetelménye. 


Utoljára 2011-ben építették át és újították fel, mely egy nagyobb volumenű beruházás volt, de mivel folyamatos karbantartást igényel, ez minden bizonnyal a jövőben is így marad. Addig viszont egészen nyugodtan használhatjuk arra, amire ilyenkor, tavasszal hivatott: csónakázzunk rajta!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Lakberendezési szakszótár

Kerti pajta

A pajta egy nagyméretű, istállószerű épület, ahová a jószágot rossz időben, télen... Tovább

Enteriőr

Az enteriőr jelentése: építmények belső tere, helyisége és annak berendezései.... Tovább

Tovább a lexikonra